- Mi ez a hangzavar? Mért nem hagynak picit alukálni, hiszen egész este őriztem Anya álmát.
Kidugta kis fejét, hogy jobban szemügyre vegye, mi történik körülötte, de mikor látta, nem hitt a szemének és gyors hirtelenséggel kiugrott az ágyból és már futott is anyukája felé.
- Anya, Anya!!! Mi történik? Miért csomagolsz? Hová mész? Hová megyünk? Ugye magaddal viszel? Elköltözünk? – Szakadtak ki a kérdések a kis mackóból.
- Jaj, édes Borzaskám! Eljött az ideje, hogy leutazunk a hegyre, és ne félj! Te is velünk jössz! – nyugtatgatta anyukája, majd egy nagy cuppanós puszit helyezett el a kis fejecskén.
- Jupi! Jupi! – kiáltotta el magát. – De ugye Fehér Borzas is jön? – kérdezte kicsit megszeppenve.
- Szeretnéd, hogy ő is jöjjön?
- Hát, az az igazság, hogy mi nagyon jóba vagyunk, és ha lehetne, akkor én nagyon boldog kis maci lennék. – mondta, miközben szemérmesen elpirult és az ágyon ide-oda tologatta a lábát.
Anyukája ennek láttán szelíden elmosolyodott és így felelt:
- Azt hiszem, ezt a Nagyitól kell megkérdezned, de biztos vagyok benne, hogy egy ilyen cuki mackónak nem fog nemet mondani.
Nem is volt meglepetés, hogy Borzaska a Nagyiját is leveszi a lábáról és megengedi Fehérkének is az utazást. Sőt mivel igen kedvesen és illedelmesen kérte, ezért azt is megengedte, hogy együtt utazzanak. Így már ő is neki kezdhetett a csomagolásnak, gyorsan feltöltötte a készleteit friss mézzel, meg egy két mézes puszedlivel, hogy az úton se éhezzenek. Majd Fehérkével bebújtak anyukája hátitáskájába. Egy erős rándulás jelezte, hogy a táska mozgásba kezdett, felemelkedett és útnak indult, de egy huppanás következett pár percen belül.
- Már meg is érkeztünk volna? De gyorsak vagyunk.
- Dehogy is Borzi, még csak most értünk le a kocsihoz.
- Kocsihoz? Hű, azok amiket, odafentről látni? Amik, úgy száguldoznak és közben morognak, hogy brrrrrr.
- Jaj, el is felejtettem, hogy te még nem is voltál kocsiban. Igen, most tett be minket anyukád és ha figyelsz mindjárt püffenéseket fogsz hallani, ahogy bezárják az ajtókat.
Valóban úgy történt minden, ahogy Fehér Borzas mesélte, de ekkor már zizegett a cipzár és gondos kezek kiemelték őket a táskából. A barna kis maci igen csak rácsodálkozott az autóra és nagyon tetszet neki, ámuldozott, hogy milyen varázslatos belülről, meg persze azon is, hogy nem húzza, vagy tolja senki és mégis megy a kocsi. Ezen kívül még azt is megtudta, hogy egy varázsital segítségével tud az autó gurulni, aminek benzin a neve, de anyukája figyelmeztette arra is, hogy ez csak és kizárólag a kocsikra van ilyen hatással.
A föld, mintha megremegett volna, és mozgott az ablakon kívüli táj is.
- Elindultunk! - kiáltotta el magát és az ablakon keresztül figyelte a hihetetlen utazást, miközben izgalmában megölelte Fehérkét és Anyukája kezét. Teljesen lenyűgözte az, amit látott és szinte mindenre rácsodálkozott, majd kérdéseivel ostromolta anyukáját, aki türelmesen válaszolt az ő pici macijának. Az idő olyan gyorsan telt, mint amilyen gyorsan változott az őket körülvevő táj és egyszer csak előtűntek a hegyek. Tetszettek Borzaskának, különösen egy, amit már távolról észre lehetett venni, szép kerek hegy volt, csak a teteje kicsit lapos, eszébe is jutott egy jó hasonlat.
- Anya az a hegy úgy néz ki, mint egy kis mézes habcsók, aminek leharaptam a tetejét, de nekem tetszik, épp azért mert ilyen jó dolgok jutnak róla az eszembe.
- Tudod Borzi, az a Szent György- hegy, oda megyünk.
- Hurrá! Igaz, inkább habcsók hegynek hívnám, mert nem is hasonlít semmilyen Györgyre.
Anyukájának tetszet Borzaska véleménye és kedvesen somolygott is egyet és megborzolta a pici barna kobakot. Közben az autó egyre csak haladt célja felé és nem soká meg is érkeztek, de előtte szerpentines utakon kellett végig haladniuk, ami igazán izgalmas volt a mackó számára és azt is megtudta, hogy ilyen érzés keríti hatalmába az embereket a hullámvasúton. Mikor leállt a motor, akkor tudatosult csak igazán, hogy egy teljesen új hellyel kell megismerkednie, ahol rengeteg mindent kell felfedeznie és kipróbálnia, valamint sok jó kaland lehetőségét kecsegteti számára. Természetesen ők voltak az elsők, akik bekerültek a házba, de mint kiderült odabent nagyon hideg volt, ezért gondosan be lettek takarva egy meleg sállal, hogy amíg meleg nem lesz, meg ne fázzanak. A sok csomag bepakolása után, sor került a kályhák életre hívása és aranyló lángnyelvek csaptak fel bennük, amik pillanatok alatt átforrósították a fémtestet. Több se kellett a maciknak, ügyesen lemásztak az ágyról és közelebb húzódtak a meleghez, jól összebújva a sál alatt. Mikor Anyukája visszatért nem értette, hogy kerültek oda a kis plüssök.
- Hát ti, hogy kerültök ide? Miért nem vagytok az ágyon? Még megégetitek magatokat itt és akkor mi lesz velem nélkületek?
- Ne haragudj Anyuci, csak nagyon fáztunk és itt jó meleg van, nem akartunk mi rosszat. Becsszó!
Nem is kellett bizonygatniuk, tudta jól Anyukájuk hogy hideg van, de szerencsére olyan meglepetéssel állt elő, amire nem is számítottak. Oda sétált a táskájához, majd két apró pulóvert vett ki belőle, de nem is akármilyen volt ez, hanem kötött és jó meleg. Szépen rá adta őket a mackókra és azt mondta nekik, hogy le ne vegyék, mert akkor megfáznak és reggeltől estig az ágyba kell kuksolniuk. Ez elegendő is volt számukra, hiszen már az úton megbeszélték, hogy bejárják az egész vidéket és mindent megnéznek kéz a kézben. A mai napra, már csak a vacsi és az éjjeli munka volt hátra, de nem is bánták, mert holnap már egy egész napjuk lesz a kalandozásra. Lefekvés előtt még vettetek egy utolsó pillantást az ablakon át az égre, ahol az est homálya nyelte el a csillagokat. Ám reggel, mikor Anyukája a sötétítőt elhúzta, hogy beengedje a reggeli nap ébresztgető sugarait, a gyerekekkel együtt csodálkozott mindenki, a megváltozott vidéken, ugyanis mindent fehér lepel borított és a nap sem volt az égen, de ha mégis ott volt szürke felhők takarták el, amik ontották magukból a sűrű pelyheket.
- Jupi! Hull a hó! Hó, hó, hó!
Erre az új meglepetésre megcsillant a kis maci szemecskéje és már is elkezdte szövögetni titkos terveit. Majd a kiadós reggeli után végre kettesben maradhatott Fehérkével és elindultak felfedező útjukra. Először csak a szobácskát derítették fel, majd sorra minden helyet az egész házban, nem volt nehéz dolguk és nem is látta meg őket senki, mert üres volt a ház. De Borzaska nem elégedett meg ennyivel, neki mindenképpen ki kellett jutni, hogy a hóban játszhasson kicsit, nem mellesleg Fehér Borzinak is tetszett az ötlet, így ügyesen kinyitották az ablakot és a rácshoz kötözték Anyukája egyik sálját, majd ügyesen leereszkedtek rajta. Szabad volt az út előttük. Borzas kicsit előre ment, hogy szétnézzen, majd mikor visszament, nem találta sehol Fehérkét. Megállt, megvakargatta kis mancsával a homlokát és gondolkodni kezdett, hogy hová is tűnhetett Fehérke, de nem ért rá sokáig tűnődni ezen, hiszen a semmiből egyszer csak eltalálta egy hógolyó. Perdült egyet, de sehol senki és újból eltalálta egy hógolyó, valamint hallotta nevetni Fehérkét. A hang irányába fordult és meglátta a merénylőt, a két kis fekete szemecske elárulta neki a fehér maci hollétét. Hatalmas vetődéssel elkerülte az újabb találatot és már gyúrta is a saját gombócát, mikor meg volt vele, felugrott és elhajította. Ügyességéről ad tanúbizonyságot, hogy célzás nélkül is pontosan talált. Így elkezdődött a nagy hó csata, ami addig tartott csak, míg ki nem fáradtak és szusszanásnyira tűzszünetet nem kötöttek. Az igazat megvallva ezek, csak olyan pillanatnyi szünetek voltak, majd kezdődött minden elölről, míg nem már szinte bújócskába ment át a harc és kezdtek eltávolodni az ablaktól, ahonnan kiszöktek. Borzi ekképpen talált rá egy lapos tepsire, mikor menekült Fehérke hógolyózápora elől, de pechére az ideiglenes menedék, ami a falnak volt támasztva ledőlt és elkezdett csúszni a havon. Ez egy zseniális ötletet adott a kis mackónak. Odahívta Fehér Borzit és elmondta neki, hogy mi lenne, ha beleülnének és csúszkálnának vele a hegyoldalon.
- Nem rossz terv, de csak akkor utazom rajta, ha nem túl ijesztgetős.
- Ne félj, amíg engem látsz, én midig megvédelek téged. – miután ezt kimondta, egy hatalmas puszit nyomott a másik maci arcára.
A következő pillanatban már el is rohant, hogy madzagot kerítsen és a tepsi fülére kötözze, mikor mindennel megvolt, Fehérke bemászott a tepsibe, Borzaska pedig húzni kezdte a kis kötélke segítségével.
- Ne hagyd abba! Gyorsabban! Gyorsabban! – kezdte élvezni az utazást az egyik kis kalandor.
Ekkor Barna Borzas minden izmát megfeszítve, hirtelen elrántotta a kis szánkót és egy hatalmas ugrással bele is huppant, ez épp elég volt ahhoz, hogy kibillenjen az egyensúlyából a jármű és szédületes tempóban elinduljon a lejtőn lefelé. Nem tartott sokáig az út, egy nagyobb hókupac útjukat állta és belerohantak. Puff, csak úgy megremegett minden. Nehezen kikászálódtak a hóból és kirángatták a tepsit is.
- Ez így nem lesz jó! Nagyobb pályára lesz szükségünk.
- Az ott szerintem biztosan jó lesz. – mutatott fölfelé mancsával a fehér plüss, miközben ügyesen megfordították a kis szánjukat, kezükbe vették a madzagot és komótosan cammogtak fel egy magasabb pont felé.
- Hát itt vagyunk!
- Itt ám! Nem volt könnyű, de sikerült! – mosolyogtak egymásra elismerően.
És észre sem vették, hogy mennyire gyorsan telik az idő egy ilyen téli napon. Hátulról másztak be, nehogy hamarabb kezdjenek siklani, mint kéne. Egymás mögé csücsültek a hideg fémre, előre Borzaska, háta mögé az ő Fehérkéje, aki igen csak belekapaszkodott. Egy parányi lábdobbantás kellett csak az induláshoz. A szél sem száguld olyan gyorsan, mint ez a két maci, érezték, ahogy a hideg szellő átjárja őket. Csak egy valamiről feledkeztek meg, azaz kettőről, nem tudták mi vár rájuk a lejtő alján és nem gondoltak arra, hogy fékre is szükségük lehet.
- Ajjaj!
- Mi a baj, Borzikám?
- Nem soká vége van a lejtőnek! Szakadék van előttünk!
- Akkor most mi lesz? – kérdezte ijedten macilány.
Válaszra már nem volt idő, cselekedni kellett. A mancsocskák szorosabbra fogták a madzagot, majd macifeletti erővel megrántották és a tepsi irányt váltott. Most már nem a hasadék felé tartottak, hanem egy tüskés hólepte bokor felé és csak abban bízhattak, hogy az majd megállítja őket. Hatalmas szerencse kellett nekik, de sikerrel jártak. Pont a bokor tövének csapódtak neki, ami megállásra kényszerítette a szánkózó plüss medvéket, cserébe az összes hó, ami a gallyakon csücsült, most mind a nyakukba ugrott, teljesen beterítve a kalandozókat. Perceknek tűntek, míg elő tudtak mászni a hó alól. Elsőként Borzinak sikerült kiásnia magát, de már fordult is és kapirgálta a havat, hogy megmentse az ő kis kedvesét. Nem volt túl nehéz, hiszen őt nem terítette be annyira a hó, megragadta a fehér mancsocskát és húzni kezdte minden megmarat erejével.
- Köszönöm, Borzi, hogy megmentettél!
- Szóra sem érdemes! Tudod jól, hogy érted bármire képes lennék.
Mikor már mind a ketten megszabadultak a hó fogságából, akkor kezdték csak érezni, hogy milyen hideg van, persze mit is érezhetnek az ilyen kis mackók, ha csurom vizesek. Így hát mit sem törődve a tepsivel, futva indultak meg a ház felé, aminek az ajtaja nyitva volt. Ez csak egyet jelenthetett, hogy Borzaska Anyukája és családja visszaérkezet. Mikor befutottak a házba mégsem volt ott senki.
- Hát ez meg, hogy lehet? Nyitva az ajtó és nincs itt senki. – elmélkedett a barna maci.
- Fáááázzzzzzooooooooom! –didergett Fehérke.
Okos volt ám Borzi, mert azonnal befutottak a szobába és a pulcsit nyomban levették és a kályha közelébe rakták, hogy gyorsabban száradjon. Fújkodták, legyezgették, de nem akart olyan gyorsan száradni, ahogy ő ezt elképzelte. Egyszeriben ismerős hangokat hallottak, majd a kis mackó Anyukája lépett be a szobába pirosló szemmel, mert már feladta a kis szökevények keresését és csak csendesen sírdogált. Elámult mikor meglátta a két rosszcsont lurkót, tocsogva a víztől.
- Hát ti meg merre jártatok? Már mindenűt kerestelek titeket? És miért vagytok vizesek? Ejnye- bejnye!
Pillanatok múlva már a hajszárító meleg levegőjében szárítkoztak, de ez sem volt elég ahhoz, hogy ne fázzanak meg. Így gyorsan takaró alá kerültek és még egy plusz hősugárzó is melegítette a szobát, hogy minél jobb idő legyen. A Borzasok pedig sűrű tüsszögések közepette nézték a nagy sürgölődést. Egyszer csak sötét lett a szobában, a macik az ágyban összenéztek, hogy most mi történhetett, de ekkor megjelent Anyuci arca egy titokzatos lángcsóva mögött és egyre közeledett, mikor odaért, akkor látták, hogy a láng egy gyertya tetején ég, ami egy apró kerek süteményen ácsorog.
- Boldog születésnapot Borzaska! Ma van egy éve, hogy az én egyetlenem lettél.
- Hű! Tényleg? Köszönöm szépen Anyuci! Te vagy a legjobb Anyuci ezen a világon. És és neked is boldog Anya szülinapot, hiszen akkor neked is ma van. Brumm! – nevetett önfeledten a kis maci, élete első ilyen ünnepén, majd így folytatta. – Én nem tudtam, hogy ez most van, de holnapra kapsz egy csudi jó meglepetést tőlem.
Rendes kis maci lévén be is tartotta az ígéretét, igaz hónapokkal később mikor megkérdezte Anyukája tőle, hogy nem tud valamit a hegyen eltűnt tepsiről csak ingatta a fejecskéjét és hallgatott. Tavasszal már csak egy rozsdás, használhatatlan fémdarabot találtak a tepsi helyet és senki sem értette, hogy tűnhetett el és miért került elő ott a bokor tövében.
Vége
