- Brumm, minden rendbe van, de akkor mit érzek én?
Kérdésére senki sem válaszolt, mert egyedül volt, csak a növények vették körül, de ők csak susogni tudnak. Ekkor felpillantott a hatalmas ablakra és látta, hogy a kint lévő táj egy kicsit más lett.
- Minden olyan fehér odakint, vajon miért lehet ez?
De már érezte, hogy ez a fehérség sok mindenen fog változtatni. Közelebb húzódott az ablakhoz, hogy jobban szemügyre vegye. Ekkor valami zaj csapta meg a kis füleit és már tudta is, nyílik az ajtó. A szokásos nyikorgással kitárult az ajtó és egy idegen lépet be, magával hozva a kinti hűvösséget, ami felfrissítette a kis kalandort. Itt volt a nagy lehetőség, hogy ezt az érdekes fehérséget a bőrén tapasztalja, így gyors futással átslisszolt a záruló ajtó résén és már kint is volt. Háta mögött az ajtó halk puffanással bezárult. Nincs visszaút.
Tetszet neki a fehérség és el is nevezte volna, ha talál ré jó szót. Így el is kezdett vele játszani. Felvett néhány pelyhet a földről, hogy megnézze milyen közelről, de rövid időn belül eltűnt a mancsából. Nem értette miféle varázslat ez, a fehérség, amit talált, eltűnik a kezéből és csak hideg víz marad a helyén és ha a kezébe eltűnik akkor máshol miért nem. Nem ért rá sokáig gondolkodni ezen, hiszen egy teljesen új érzéssel kellett megismerkednie, a hideggel.
- Most mit csináljak, ez nem jó, már vacogok és nem tudok visszamenni.
Halk szipogások között megfényesedett szemecskéje és könnyek gördültek le arcocskáján. A pindur lábacskái pedig maguktól útnak indították, valami, vagy valaki vonzására. Már máskor is érezte, hogy hiányzik valami az ő kis életéből, de ahogy akkor, most sem tudta, hogy mi lehet az. Csak ment mendegélt a hosszú, nagy utcákon és nem látta a célt. Sok felöl ijesztő morgások és ugatások hallatszottak, ilyenkor egy kicsit megbujt egy kilátszó fűcsomóban, vagy egy hatalmas fa tövében, majd újra elindult. Így jutott el az apró felfedező az égig érő kockákig, ahol egy kis rétre ért, amit itt-ott kisebb buckák tarkítottak. Egyszer csak egy halk neszre lett figyelmes, nincs egyedül gondolta. Körülnézett, de nem látott a közelben senkit, csak távolabb sétált néhány ember, de ekkor újra hallotta a hangot és egy újabb körülnézés után észre is vette, hogy nincs valami rendbe. Az egyik fehér bucka vándorol, az előbb még teljesen másol volt.
- Állj meg te fehér bucka!
De válasz nem jött. Elővette minden bátorságát és közelebb merészkedett, de amit látott nagyon meglepte. A fehérségben egy lábnyom volt, ami nem is lenne meglepő, ha nem teljesen ugyanolyan lett volna, mint az övé.
- Már jártam volna erre? Ez lehetetlen!
Ekkor észrevette, hogy a mozgó bucka nem is olyan, mint a többi, mert a rajta lévő fehérség nem úgy áll, ahogy a többin, hanem kicsit borzoltan. Mindenképp meg kell nézni közelebbről- gondolta és csendben odalopódzott mögé, majd egy hirtelen ugrással már rá is vetette magát, de bucka vékony hangot hallatott. Ettől kicsit megijedt és le is gurult róla.
- Hát te ki vagy? –kérdezte.
- Fehér Borzas vagyok! –válaszolt a bucka, majd felegyenesedett és egy fehér maci nézett hősünkre.
Megtetszettek egymásnak és elmesélték történetüket, majd Fehér Borzas indulni készült és elhívta magával a kis kalandort.
- Bemutatlak Anyukámnak! Ő, nagyon kedves biztos megengedi, hogy velünk maradj.
Így is lett. Mikor felértek a szülőknek érdekes ötletük támadt, mégpedig odaadják a kalandort a kislányuknak, akinek épp aznap volt a születésnapja. Hatalmas örömet okoztak ezzel a kislánynak és a mackónak is. A kislány a Barna Borzas nevet adta neki és elválaszthatatlanok lettek egymás számára. Boldogan és vidáman élnek a mai napig is, hiszen rájöttek, hogy a másikuk hiányzott az életükből és csak együtt lehetnek vidámak.
Vége
